Zuzda III – Zu Druid

Mikor megjött Max szupertweetere, persze rögtön rátettem a JPW Sonata tetejére, és jó lett. Még a hokikorongokon is jó. Az erkélyen is. A klotyóban is, bár ott azért a zárt ajtó érezhetően visszavett a jelenlétérzetből. Vajon ugyanígy fel tudná dobni a Zu Druidot is? Elővettem a létező legpofátlanabb hangom, és megint a Pennásokhoz fordultam. A kérés drámai fordulatok után abban végződött, hogy földbe gyökerezett lábbal bámultam azt a hangszórót, amit előtte még szitkozódva cibáltam át az előszobán. A lengedező csillár is velem csodálkozott, ami a Zu óriási dobozának a szoba légterében végzett nem éppen kontrollált mozgása lendített ki nyugalmából. Aztán a párom is hazaért, és ő is annyit mondott: Hűdeszép.

Ugyanis a sors úgy hozta, hogy pont a Yamamoto bordóra fényezett, a korábbi Rezsősón kiállított példány került hozzám. Gyorsan bekötöttem, de először a szupermagas nélkül. Bár tudom, hogy a hangzásra való emlékezés nem éppen az emberi faj erőssége, de ez a doboz érezhetően másként szólt. Finomabban, kedvesebben, közvetlenebbül. Gondoltam, biztos kicsit megőrültem, így inkább telefonos segítséget kértem. Igen, mondták a Pennások, a más festés egy kicsit más hangot ad. Na, de ez eléggé más hang volt. Aztán a nagyfőnök, akinek a szobájából orvul elragadtam a Druidokat, még kiegészítette a dolgot. Ezek a dobozok a gyárból bejáratlanul érkeztek, és ő nem ezerwattokkal küldte rövid ideig, hanem szép apránként hónapok alatt történt a dolog. Ráadásul amikor szükségét érezte, akkor még spirituális segítséget is kaptak a Druidok.

Hát jó. Feltettem a Zu-k tetejére a szupermagasakat, kicsit befordítottam őket, igazán csak a látszat kedvéért. Most a nagyszobában két csodálatos bordó monolit áll. Reggelenként a Rádiócafé zenés szórakoztató gazdasági műsora szól rajta nagyon halkan. Délutánonként,közepes hangerőn vegyes társaság zenél. Megszólaltatta már Miles Davis életművének jó egyharmadát, remek Rammstein retteneteket, Sam Paglia-t, hogy jókedvre derítsen, Deodato-t és Mangione-t, hogy a hetvenes években legyek, ABBA-t, hogy jobban menjen a munka. Este pedig Gazdasági Rádió, egész halkan, mert olyankor az a legjobb zenei adó. A hétvége pedig a hangerő diadala, a ritmusdáridóé.

Azt hiszem, megtaláltam a Glastonbury utódját. Muszáj lesz megalkudnom rá.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .